A régi iskola, a régi iskolai élet

Szervezett iskolai oktatás községünkben csak az 1870-es évek elejétől létezik. Addig a gyerekek, elég kevesen, Keszthelyre jártak iskolába, tandíj ellenében, amit nehéz volt megfizetni. A rossz közlekedési viszonyok sem tették lehetővé, hogy minden gyerek iskolába járhasson. De jártak vándortanítók, akik hóeséstől jégcsapcsordulásig egy-egy falusi gazda házában írást, olvasást, számolást tanítottak. Sajnos a vándortanítók nevét nem jegyezték fel, de a szájhagyomány megőrizte azokat, akik házukban megengedték a betűvetés megtanulását: Dombi Horváth Tamás és Farkas Kálmán. Ez az oktatási forma nem volt kötelező, de sokan éltek a lehetőséggel.

1868-ban a népoktatási törvény kimondta a falusi iskolák létesítésének kötelező mivoltát. 1870-ben a község akkori vezetősége határozatot hozott az önálló iskola létesítéséről. Úgy döntöttek, hogy az iskola községi, ne pedig egyházi jellegű legyen.

Fel is épültek az iskolák, 1872-ben Tomajon, 1874-ben Cserszegen. A helybeliek közmunkával járultak hozzá az építkezéshez, de az építkezéshez szükséges anyagot is hozták, ha a szükség úgy kívánta. Micsoda öröm, lelkesedés lehetett!

Milyen volt az iskolai élet? Hát bizony nagyon meglepett bennünket, amit megtudtunk!

Egy osztályterem volt, 50 négyzetméternyi területen 120-130 tanuló együtt, egyszerre tanult! Hat osztályt kellett elvégezni ilyen zsúfolt körülmények között. Alig tudjuk elhinni, de a régi naplók bizonyítják ezt. Hogyan fértek el? Hát nemcsak padokban ültek, hanem a dobogón, a magukkal hozott sámlikon, fejőszéken. Tanszerek, tankönyvek alig voltak! Mekkora lehetett az a szeretet, odaadás, amivel a tanító rendelkezett!? Azt is megtudtuk, hogy a szeretet mellé erős szigor is társult. Gyakoriak voltak a nyaklevesek és pálcaütések. Hogyan is lehetett volna másképpen?  A zabolátlan parasztgyerekek így tanultak írni, olvasni, számolni és illemet elsajátítani. Ma mennyivel többet kell megtanulnunk!

A szegénység, ruha-, lábbeli- és élelemhiány gyakori hiányzásokhoz vezetett. Télen a meghűléses betegségek mindennaposak voltak.

Kik voltak azok a tanítók, akik így tudtak tanítani? Az iskolai irattár őrzi Kozma János és Csonka József nevét. Ők voltak az elsők. Előbbi 1872-1904, az utóbbi 1904-1906. között Tomajon; Cserszegen pedig Csákó János 1874 és 1920 között.

1906-ban a tomaji iskola tanítója lett Polgár Jenő, aki 40 éven átvállalta ezt a szép, de küzdelmes, nehéz hivatást. Innen ment nyugdíjba 1946-ban. Jegyzeteit néhai Gyerák István tanító dolgozta fel, aki 1951-1961 között tanított községünkben. Neki köszönhetjük, hogy ismerjük a régi iskola történetét. Nemcsak tanított, hanem kutatott is, a történelem, a természet és a pedagógia terén. Munkásságát őrzi honismereti szobánk. Írásai nyomán tárult fel előttünk a falusi tanító küzdelmes élete.

A 40 év, amit Polgár Jenő neve fémjelzett, nagyon nehéz volt. 1919-ig egy fős volt a tanítói állás. A fizetés nagyon kevés volt, ezért a harangozást is elvállalta, de volt halottkém is!  A harangozásba besegítettek a diákok is, kivéve a hajnali harangszót, azt a tanító szólaltatta meg. Ha rossz volt az időjárás, akkor is neki kellett a kápolnáig elmenni. A lakáskörülmények is nagyon rosszak voltak.

Érdekesnek találtuk, hogy már akkor létezett iskolaszék, tagjai hetenként látogatták az iskolát. Elég kellemetlen volt a munkájuk, mert a tanítás körülményei nem is érdekelték őket, sokkal inkább az, hogy a tanítót munka nélkül, pihenni találják. Az első világháború után csak a vizsgákon jelentek meg.

Minden tanévet a májusi vizsga zárt, melyen az iskolaszék és a lelkész is részt vett. Jött a nyári szünidő, amikor a tanulást felváltotta a kemény mezei munka, de azért maradt idő játszani is. Ősztől aztán egész nap folyt a tanítás.

Előbb hetente két délután volt szabad, 1922-től pedig a szombat szünnappá vált. De ekkor is jöttek az osztályismétlők, a gyenge tanulók, sőt vasárnap is, ez volt a "vasárnapi iskola".

Az első világháború alatt szünetelt az iskola. Bevonult katonának Polgár Jenő is, 1916-ban felmentették. Kirendelték rekvirálásra, ami számára nagyon megalázó volt.

1919-ben a Tanácsköztársaság új rendeleteket szabott az iskolára is. Jót is, nemcsak rosszat! Új tanítói állás is létesült. Kineveztek egy új tanítót, Pintér Lajost, aki azonban nem foglalta el állását. Csak az 1921/22-es tanévben lesz új társa Polgár Jenőnek Novák Ferenc személyében.

1928-ban a történelem újból beleszól az iskola életébe. A Horthy rendszer iskolapolitikájának következményeként jön az új államosítás, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium határozata alapján. Új tantermek épültek Cserszegen és Tomajon is. Került egy kis pénz bútorra, felszerelésre is, volt már térkép, mérték-sorozat, földgömb, egy-két fizikai eszköz is. Új tanítói állás is létesült, így már három fős volt a tantestület !

A második világháború újabb törést jelentett az iskola fejlődésében. A tanítás nem szünetelt, de a háború borzalmai érintettek mindenkit. Nagy volt az áldozatok száma, így a gyász is. Viszont éppen a háború éveiben, az 1941/42-es tanévben vezették be a 7.osztályt, 1943-ban a nyolcadikat, és a két iskola egy igazgatás alá került.

Polgár Jenő a háború után még egy évig tanított, 1946 nyarán nyugdíjba vonult. Még vissza-visszajárt az iskolába, aztán 1954-ben végleg eltávozott, itt temették el az Anna-kápolna melletti temetőben.

Az iskolai élet 1945 után

Lezárult egy korszak. 1945 újabb változásokat hozott. A "népiskola" átalakul "általános iskolává". A tantestület 4-5 tagról 8-10-re nő.

Összevonják a cserszegi és a tomaji iskola felső tagozatát Tomajon. Kötelezővé válik az orosz nyelv tanítása, államilag biztosítják a tankönyveket, tanszereket. Tanterem-hiány miatt más épületekben is zajlik a tanítás. Először a hercegi Palota egyik termében, később a Bődy-ház két kisebb szobájában. A felnőttek számára is indulnak tanfolyamok.

Legendává vált a Budai tanítóházaspár tevékenysége, akik igazi életet vittek az iskolába és a faluba is. "Ha élet zengi be az iskolát, az élet is derűs iskola lesz..." - írja Ady Endre és ez a mi iskolánkra is jellemző.

A régi iskolák szűknek bizonyultak, így 1956-ban új iskola építését tervezte a község lakossága. Az építkezés elkezdődött 1956 tavaszán, de ősszel félbeszakadt. Nagyobb gondok kerültek előtérbe. A forradalom és szabadságharc reményét hamar elfojtották. Az új iskolaépítés 1958-ban kezdődött el és még abban az évben be is fejeződött.

1958. szeptember 1-én új épületben kezdődött meg a tanítás. Az emeletes, négy tantermes, nevelői szobával, igazgatói szobával, fizika-előadóteremmel, mellékhelyiségekkel ellátott iskola igazi intézménnyé vált. Tanulók, nevelők, szülők együtt takarították el az építkezés végén ott maradt törmelékkupacokat, körülfásították az iskolát.

1958-ban már villanyvilágítás volt, 1959-től működik a telefon.

Megoldódott az ősi probléma: a víz biztosítása is. 1957-ben már a községben lefektették a vízvezetéket, így iskolánkban 1958-ban, az építés évétől kezdődően csapon folyik a víz !

A tantermeket egész nap igénybe kellett venni, váltakozó tanítással 2-2 tanteremben. 1960-tól már félnapos volt a tanítás, előírt óraszámban, az alsó tagozat még összevontan, a felsőben minden osztály külön-külön.

Megoldódott az utazás problémája is. Az esős, sáros utakat portalanították, a Zala Volán biztosítja a tanulók utaztatását.

Fokozatosan kinőttük az iskolát, bővíteni kellett, mivel az 1980/81-es tanévtől a rezi felső tagozat is a mi iskolánkban kapott helyet. Felépült két új tanterem, az egyik a földszinten, a másik az emeleten. A következő tanévben a földszinti zsibongót átalakították ebédlővé. Azóta is ott működik, a konyhai dolgozók nagyon finom ebédeket főznek számunkra.

Az 1988/89-es tanévben felépült még két új tanterem, könyvtár és irodahelyiségek a tantermek felett.

Mivel a rezi felső tagozat hazaköltözött, az új tantermekből óvodát alakítottak ki a község lakóinak nagy örömére.

Gond volt a testnevelés órák, a sportrendezvények, versenyek színhelye. A testnevelés órákat az udvaron tartottuk, amelynek egy részét 1979. májusában lebitumenezték, így kézilabdapályánk is lett, majd a ’90-es években megépült a tornaterem.